Pénteken végre megérkezett a KÉK ajándékom Melushoz:
Amikor megláttam ezt a mintát rögtön tudtam, hogy ez kell nekem! A keretet lehagytam a pillangókat elforgattam, egy csomó helyen elszámoltam, rákerült néhány az ajándék mütyürökből, néhány gyönygy és egy az evikusztól kapott gombokból.
Bevallom őszintén, amikor készen lett a felső oldal nagy volt a kísértés, hogy megtartsam.
Ekkor készült villám gyorsan az RP kép:)
Szóval első biscornu próbálkozásom:
Már a fényképezés elején hallottam valami csipogást, de nem foglalkoztam vele, amíg egyszer elő nem botorkált a kövek közül egy frissen kirepült veréb. Szerintem azt hitte ez lesz az új fészke :DDDDDDDDDD hát egy kicsit tévedett:)))

Nagyon örülök, hogy Melus is ennyire szereti a rózsákat, pláne a kéket, így újra csinálhattam ilyen rózsákat:
Nagyon egyszerű elkészíteni ezeket a rózsákat, és hogy ezt bebizonyítsam, készítés közben fényképeztem. Magyarázni sosem tudtam értelmesen, ezért beszéljenek helyettem a képek ITT
Persze ha valami nem egyértelmű lehet kérdezni;)
Újabb szerelemnek indult technika a szalaghímzés. Mivel annyira sajnálom mindig azokat a gyönyörű lehulló rózsaszirmokat, évről évre rengeteget szárítok meg belőlük. Gondoltam küldök egy kicsit, és összedobtam neki egy kis szütyőt is. Határozottan hirtelen felindulásból követtem el, hímzés varrás másfél óra, csak azt tudnám amikor várja az emberlánya az ihletet miért nem jön napokig?:)
Rendkívül szép dolgokat készítettél. Nagy lehet az öröme a megajándékozottnak.
VálaszTörlésA biscornu valóban fantatsztikus, de a kis zsákocska is a szalagokkal, s a rózsák nemkülönben
A tutoriált is köszi.
Mondom én......
VálaszTörlésGYONYORUUUU!!!!
VálaszTörlésEzek a rózsák csodálatosak! És a biscornu is az. Gratulálok!
VálaszTörlésMilyen nagyon szép megint minden!:) És még egy verebet is sikerült odacsalogatnod, hogy még tökéletesebb legyen! A rózsa-készítést majd ki kell próbálnom!
VálaszTörlésNem semmi türelmed van. :)))
VálaszTörlésKöszönöm mindenkinek a szép szavakat:)
VálaszTörléslatinka, még mindig azt mondom, ami késik nem múlik;)
Lau, Nem kellett csalni, jött az magától, de nagyon örültem neki:)
Tutira azt hitte neki viszek fészket :D
Delfike, ha csak ilyenekhez kellene türelem............:)